A Mester emlékére
Makai Péter, József Etelka fia.
Az Operaház hajdani rendezője, díszlet és jelmeztervezője. Főiskolai tanár.
Abból az alkalomból emlékezünk most rá, hogy az idén lenne, Péter 75 éves.
Egy kedves, volt munkatársa mondta róla, amikor a honlap miatt megkerestem:
” Jaj! Már 75 éves lenne az a gyerek? Szinte most is látom az arcát! Oly fiatal volt.”
Sokunknak hiányzik, a kedves, nyugodt mosolyával, belső derűjével, és mérhetetlen színház szeretetével.
Nehéz úgy emlékezni Makai Péterre, nekünk, akik valamilyen módon kapcsolódtunk hozzá, hogy az emlékező sorok mentén, ne rögtön magunkról is írjunk. Talán, nem is kell, hisz az emlékezés, úgy tökéletes, ha mi magunk is benne vagyunk.
Családtag, barát, munkatárs, tanítvány, remélhetőleg minél többen fognak megszólalni.
Mivel ezt az oldalt technikai oldalnak szánom, egyáltalán nem baj, ha mindazok, akik itt megszólalnak, túl az emlékeken, saját magukról is írnak.
Emlékeznek Péterre, írnak magukról, és munkájukról.
E honlappal, túl azon, hogy Péterre emlékezünk, egyfajta színházi összefogást is szeretnék kezdeményezni.
Sajnos a mai körülmények közt a színház, haldoklik.
Haldoklott, hosszú évekig a filmgyártás is. Ott, összefogtak a filmes szakemberek. Ma Magyarországon újra van filmgyártás.
Talán még nem késő, valamit elkezdeni a színjátszásért, az operáért sem.
Ahogy a 100 éves Operaház tiszteletére rendezett klub délutánra, Makai Péter az első szavamra örömmel jött, biztos vagyok abban, hogy erre a kezdeményezésre is azonnal jönne, s így nem haragudna azért sem, hogy ezen az Ő nevét viselő honlapon ilyen dolgokról is szó lesz. Hisz tanár volt Ő maga is.
Tehát, szóljon ez a website, Makai Péterről, az operáról, és a színházról.
A megemlékezéseket, vagy színházzal kapcsolatos írásokat, tisztelettel, és örömmel várom a gizella.koren@freemail.hu címre.
Peidlné Koren Gizella szerk.
|